Minimum viccek

Nem gyerekeknek való




Tisztelt szülők!

Nyomatékosan figyelmeztetjük önöket, hogy óvják meg gyermekeiket ezen oldal kissé csúnya szavaitól!

Habár kizárólag tudományos latin szavak (pl. vagina, penis, coitus, sperma etc.) magyar megfelelői és annak szinonímái találhatók itt, mégis azt kell megállapítanunk, hogy bizonyos körök nem veszik jó néven a magyar nyelvben pejoratívnak nevezett szakkifejezéseket.

Természetesen van igazoló módszer is a latin és a magyar szavak tökörfordítására. Ez a következő módon történik:

1. Nyisd meg a keresőprogramot (pl. Google).
2. Válaszd a "fordító" menűpontot.
3. Válaszd forrásnyelvként a "magyar" nyelvet.
4. Választ célnyelvként a "latin" nyelvet.
5. Írd be a csúnyának vélt magyar szót a forrásnyelv szövegmezejébe.
6. Olvasd ki a fordítóprogram eredményét a "latin" mezőről.
7. Elérkeztünk az eredményhez. Műveltebb lettél, most már olvashatsz szakirodalmat, megbeszélheted orvosoddal a problémádat, hogy például: "Doktor úr segítsen rajtam! Coitus közben lötyög a péniszem a párom vaginájában".


Ezen kívül azt javasoljuk, hogy ne engedje, hogy gyermekét a TV híradót, hírcsatornákat nézze, higyen ott olyan csúnya szavakat fog hallani és megjegyezni, mint az "elkúrtuk".



Kedves gyerekek!

Nem szép dolog a 18-as karika tiltása ellenére is tovább olvasni ezt az oldalt!

Amennyiben tényleg szép és aranyos vicceket szeretnétek olvasgatni, úgy javasoljuk az alábbiakat:

Gyerekek - Gyerekszáj viccek 1-2
-- Iskola, óvoda viccek
-- Móricka viccek 1-2


Állatviccek
-- Agresszív kismalac viccek
-- Kakas viccek
-- Kutyás viccek
-- Kutyás viccek 2.
-- Macskahízlalás
-- Macskás viccek
-- Nyuszikás viccek
-- Rovar, bogár élősködő viccek


Áttekintés

Baszik, baszás, baszott, kibaszott, elbaszott, elbaszni
Fasz, fasza, faszát, faszán
Geci, gecibe, gecizik, gecit
Lófasz, lófaszt
Kúr, kúrás, kúrja
Picsa, picsát, picsája, picsáját
Pina, pinát, pinán, pinája, pináját
Punci, punciját
Szopik, szopás, szopat, szopja, szopós
Toszik, toszás, tossza



Fasz, fasza, faszát, faszán



Egy kisfiú a nappali szobában játszott az új elektromos vasút ....

tovább olvas home . gyerekszáj home . Karácsony viccek . home


- Miért lapos a programozó fasza?
- Hogy beférjen a meghajtóba.


- Mi az abszolút lehetetlen?
- Hímvesszőből kosarat fonni. De ha mégis sikerül, fasza kis kosár lesz.


- Hogyan élvezel el télen?
- Kirakod a faszod, és kiveri a hideg.


- Miért utálja a cigány a faszát?
- Mert bőrfejű.


A király tudja, hogy élete vége fele közeledik s próbára kell tennie 3 leányát, hogy eldöntse melyikük a legártatlanabb és legméltóbb a királyság öröklésére. Behívja első leányát, letolja nadrágját és megkérdezi, hogy mit is lát a lány.
- Ez? Ez fasz.
- Takarodj a palotámból becstelen liba, üvölt a király.
Az incidens a második lánnyal is megesik de a legkisebb lány különb. Az csak nézi a királyt tanácstalanul.
- Édesapám, nem tudom, hogy ez micsoda.
- Jól van lányom, méltó vagy, hogy engem kövessél a trónon de talán jobb ha tudod, hogy ez egy fasz.
- Ez fasz? Hahaha, látnád a sárkányét.


Rumcájz megállít az úton egy kamionost es ráfogja a pisztolyt:
- Kamionos, verd ki a faszod, vagy agyonlőlek!
A kamionos megteszi, Rumcájz megszólal: - Kamionos még háromszor verd ki a faszod, vagy lepuffantlak!
A kamionos izzadva bár, de megteszi.
- Jól van kamionos, még kétszer verd ki a faszod, vagy agyonlőlek!
A kamionosnak már felmegy a láza, izzad, de hát mit tud tenni - megteszi.
Rumcájz beszól az erdőbe:
Gyere Hanka, itt van egy megbízható kamionos, aki elvisz téged Jicsinbe!


A tanárnő beszélget Mórickával.
- Mi volt az ebéd, Móricka?
- Káposzta. Tegnap is káposzta volt, azelott is, és holnap is káposzta lesz.
- És csak úgy magában káposzta?
- Hát, lehet, hogy ma hús is lesz benne.
- Hogyhogy?
- Apám azt mondta, hogy ha ma is káposzta lesz, a faszát is beleveri.
- De abban nincs hús!
- Apám leprás.


A kis indiánnak nem nőtt ki a fasza, ezért elmegy a törzs sámánjához, hogy segítsen rajta. Az mondja neki, hogy van erre a problémára egy jó varázslata: kiküldi az indiánt a patakpartra, hogy kérje meg egy béka kezét, ha a béka azt válaszolja, hogy nem, akkor nőni fog neki. A kis indián lelkendezve lerohan a patakhoz, és azonnal észrevesz egy békát. Kérlelni kezdi:
- Béka, légy a feleségem!
- Nem leszek! - válaszolja a béka. Letolja a kis indián a nadrágját, és látja,hogy máris ott lóg 5 centi.
- Béka, légy a feleségem! - kérleli újra.
- Nem leszek!
Még 5 centi.
- Béka, légy a feleségem! - kéri megint.
- Nem leszek! Látja a kis indián, hogy már 15 centis farka van. Elgondolkozik: húsz centivel ő lenne a törzs bikája. Kérlelni kezdi újra a békát:
- Béka, légy a feleségem!
- Hányszor mondjam, hogy nem, nem, nem, nem és nem!


Nyuszika találkozik a medvével.
- Medve ismered a Ferit - kérdezi nyuszika.
- Milyen Ferit?
- Aki a faszát a szádba veri!
Másnap ugyan ezt eljátsza nyuszika a medvével! Harmadnap találkoznak és a medve megkérdezi nyuszikától:
- Ismered az Eriket?
- Milyen Eriket?
- Apád faszával szórakozz nyuszika!


A medvének tanácsolja a kisnyuszi, hogy reiszoljon.
- Ezt úgy kell csinálni macikám, hogy húzogatod a bőrt a faszodon és valami nagyon jóra gondolsz.
A maci el is vonul és húzogatja a bőrt, miközben azt mormolja, hogy - málna, málna, málna.


A kisnyuszi megy az erdőben, egyszercsak egy bokorból azt hallja, hogy:
- "Vörös Csepel ...." jó mély hangon.
A kisnyuszi beles a bokorba és látja, hogy a medve két kézzel, lassan huzogatja a nagy faszát és brummogja hozzá, hogy "Vörös Csepel, zúgjon a hangod ..."
A kisnyuszi elhatározza, hogy ő is verni fogja a faszát. Be is bújik egy bokorba és nekikezd. Magas hangon, pattogó ritmusban énekli hozzá, hogy: "Két kicsi kecske, baktat a hegyre ...".


- Doktor úr, operálja meg kérem a faszomat!
- Dehát nincs vele semmi baj. Az teljesen normális, hogy egy kicsit balra áll.
- Nincs vele baj, nincs vele baj... dehát így olyan slampos!


Világbajnokságot rendeznek, ki bír a faszára akasztva legmagasabbra felvinni egy vödör vizet. Egy pasi felér az első emeletre, ott lekonyul neki. Egy másik eggyel feljebb jut. Nekiindul a harmadik, rohan fel, csak rohan, rohan - egyszercsak egy szörnyű üvöltés hallatszik fentről.
Utána mennek, a pasi ájultan fekszik a tizedik emeleten, a vödör leesve, a víz szétfolyva. Végre magához tér, megkérdik tőle, mi történt.
- Képzeljétek, útközben leszakadt a vödör füle, különben mentem volna tovább is.
- No de miért ájultál el? - Hát a faszom, ahogy kiszabadult... nem hókon vágott?!


Egy néger megmenti a dzsungelben a krokodil életét.
- Kérhetsz amit akarsz, teljesítem - hálálkodik a krokodil.
- Legyen földig érő a faszom - kéri a néger.
- Kérlek - mondja a krokodil, s tőből leharapja a néger mindkét lábát.


Egy horgász kifog egy aranyhalat, az rimánkodni kezd:
- Ha visszadobsz, teljesítem egy kívánságodat. Mit kívánsz?
- Azt, hogy bármikor akarom, álljon jó keményen a faszom.
- Rendben van. Ha azt mondod: "Hórukk!", feláll. Ha azt mondod: "Psszt!", lekonyul. De vigyázz: csak három alkalommal működik a dolog!
Örül rettenetesen a horgász, ott helyben kipróbálja. "Hórukk!" - máris, mint a cövek, áll neki. "Psszt!" - lekonyul.
Megy hazafelé, elbizonytalanodik, működik-e még mindig a varázslat. "Hórukk!" Minden rendben van, máris meredezik, úgyhogy rögtön le is nyugtatja: "Psszt!" Hazaér, már előre élvezi, mi mindent fog művelni az asszonnyal.
- Hórukk! - kiáltja.
- Psszt! - alszanak a gyerekek!


Vén fasz a családjának:
- Ha meghalok kenjétek be a sírom Old Spice-szal!
- Hát azt meg mi a fasznak?
- Hogy érezzétek a hullám frisseségét!


Jancsi és Juliska egy atomkatasztrófa után menek az erdőben. Azt mondja Jancsi Juliskának:
- Hé tesó baszunk már.
Mire Juliska:
- Bolond vagy hisz testvérek vagyunk.
- Nem baj ugyse látja senki.
- Na jó egye fene.
Nekikezdenek a dolognak de már az elején megszólal Jancsi.
- Héj Juliska neked három meled van.
Mire Juliska - nem tetszik , akkor bekaphatod a faszomat.


A grófnő nászéjszakája előtt megkérdezi ujdonsült férjét:
- Most, hogy összeházasodtunk, áruld el nekem, hogy mi az a pénisz?
A gróf szemérmesen letolja a nadrágját.
- Aha, ezek szerint olyan, mint a fasz, csak kisebb.


- Ki az abszolut parafenomén?
- Aki szemmel veri a faszát.


Faszi a farkára tetováltatja WENDY nevű barátnője nevét. Amikor a fasza lóg, akkor csak a W és az Y látszik. Egyszer csak hugyozik a piszoárba, és látja, hogy a mellette levő csávó farkán is a W és az Y betűt. Marja a féltékenység, ezért megkérdezi az ürgét:
-Mondja uram, csak nem a barátnője nevét tetováltatta a faszára?
-Miért kérdi?
-Mert a barátnőmet Wendynek hívják, és attól tartok, mindketten ugyanazzal a nővel kezdtünk.
-Á, erről szó sincs. Az én farkamon a következő van:
WELCOME TO CALIFORNIA, AND HAVE A NICE DAY


Egy idős úr bemegy egy nyelviskolába, azzal, hogy szeretne megtanulni héberül. A nyelviskolában csodálkoznak, hogy mi a faszért akar ilyen idősen elkezdeni héberül tanulni.
- Hát, tudja, én már öreg vagyok, hamarosan meghalok, és ha feljutok a mennybe, akkor szeretnék majd beszélgetni Istennel.
- És bácsikám! Arra nem gondolt, hogy mi van ha a pokolba kerül?
- Ó, dehogynem, románul már tudok!



Baszik, baszás, baszott, kibaszott, elbaszott, elbaszni

- Mi az: víz alatt él és nem törődik semmivel?
- Baszik rája.


Gazda kimegy az istállóba és elkezdi fejni a tehenet. A tehénnek nem tetszik a dolog, kirúg a bal hátsó lábával, a sajtár felborul.
Mérges lesz a gazda, fogja kiköti a tehén lábát kötéllel. Visszaül a helyére, folytatja a fejést, de a tehén megint kirúg, de most már a jobb hátsó lábával. Gazda megint felpattan és kiköti a jobb hátsó lábát is a tehénnek. Visszaül, elkezdi újból a fejést, de ekkor a tehén hátracsap a farkával. Roppant dühös lesz a gazda, keres még kötelet, de nem talál, úgyhogy fogja a nadrágszíjat, átveti a gerendán, és felköti a tehén farkát, de közben lecsúszik a nadrágja.
Ekkor jön a gazda felesége, és elképedve kérdezi:
- Mit csinálsz te ott azzal a tehénnel?
- Éppen baszom! Úgyse hinnéd el, ha azt mondanám, hogy fejem !


- Szerinted hogyan jobb szeretkezni, elölről vagy hátulról?
- Szerintem hátulról.
- Miért?
- Mert ha elbasztad, akkor kezdheted elölről.


Új jérce kerül a baromfiudvarba. A kakas elkezdi kergetni, a tyúkocska meg fut előle lélekszakadva.
- Mi a fenének rohansz úgy? - kérdezik az öregebb tyúkok úgyis elkap és megbasz.
- Tudom, de még futok egy pár kört, nehogy azt higgye, hogy kurva vagyok.


- Mi a különbség a Pireneusok és a házmester lánya között?
- A Pireneusokat a baszkok lakják, a házmester lányát pedig a lakók basszák.


Amit nem lehet megenni vagy megbaszni azt hugyáld le. (Blöki)


- Te Julcsa, gyere fel a kazal tetejére!
- Nem megyek, Jancsi, mert megbaszol!
- Dehogy baszlak meg!
- Akkor meg minek menjek fel?


Egy férfi betér a kalapboltba. Nézelődik, nézelődik; jön a csinos eladónő. - Milyen kalapot szeretne az úr?
- Valami melegebb, télit.
- Mégis, konkrétan mire tetszik gondolni.
- Konkrétan éppen a baszásra gondoltam.


Egy kövér fickó elmegy a híres magán-klinikára, mert 100 kilót le kell fogynia. Kifizeti az ápolási díjat, és bemegy a kijelölt szobába. Pár perc múlva egy gyönyörű vörös nő lép be, teljesen meztelenül, és azt mondja:
- Ha megfogsz, megbaszhatsz!
A kúra végén leméri magát, és láss csodát, 10 kilót fogyott. Újra beiratkozik a programra, és a szobába egy csodás szőke nyit be:
- Ha megfogsz, megbaszhatsz!
A kúra végén lemérve magát 12 kilóval kevesebbet mér. Mivel mind a 100 fölös kilóját le akarja adni, újra beiratkozik, de egy hatásosabb kúrára. Miután bemegy a szobába, kopogtatnak. Belép egy 120 kilós, szőrös férfi, és megszólal:
- Ha megfoglak, megbaszlak!


Az ősember és a neje üldögél a tűz mellett. Az ősember:
- Asszony, gyere baszni!
- Nem megyek.
- Miért?
- Csak.
Bunkósbot elő, bang az asszony fejére.
- Na, most már jössz?
- Nem.
- Miért?
- Mert fáj a fejem.


Repülőszerencsétlenség történik, a túlélő 3 stewardess, egy amerikai, egy magyar, meg egy angol csaj. Az őserdőben történik a baleset, el is fogja őket egy törzs. A törzsfőnök mondja nekik, hogy ha nem tudnak olyan dolgot mondani, ami a törzsnek nincs, akkor jól megbassza őket az egész törzs, és meg is eszik utána őket.
Az amerikai gondolkodik, végre kiböki, hogy számítógép. A törzsfőnök megmutatja a bokorban a számítógépet. Végig is megy a nőn az egész törzs, majd meg is eszik.
Következik az angol csaj. Az is hosszasan gondolkodik, majd kinyögi, hogy walkman. A törzsfőnök rámutat az egyik faszira a törzsből, aki épp walkmant hallgat. Ezt a stewardesst is jól megdugják, majd megeszik. Utoljára a magyar csajt kérdezik meg. Az egyből válaszol: párttitkár.
A törzsfőnöknek fogalma sincs, mi az. Mondja is, hogy rendben van, ilyenünk tényleg nincs, el is engedünk, de legalább mondd meg, mi az. Hát az olyan, mint ti. Ingyen akar enni is, meg baszni is.


Juliska játszódik a ház előtt, beszól az ablakon:
- Mama baszik a kutya.
- Ugyan, hagyd csak!
- De nagyon fáj.


Mi a különbség a baszás és a szarás között?
- Szarás után nem kell ottmaradni beszélgetni.


- Mi a különbség a román szappan és a szűzlány között?
- A szűz lány habozik baszni, a román szappan baszik habozni!


A nyuszi megy az erdőben és éppen a róka házához ér, ahol a kisrókák játszanak az udvaron.
- Kisrókák, itthon van az anyátok? meg akarom baszni!
A kisrókák elmesélik az anyjuknak, hogy mit mondott a nyúl. Egyszer a nyuszi találkozik a rókamamával, aki felelősségre vonja, hogy mit mondott a gyerekeknek. A nyuszi elkezd futni, de egyszer csak beszorul két faág közé.
- Na, kit akarsz te megbaszni? - kérdezi a rókamama a nyulat.
A nyuszi szorult helyzetben van, de azért kivágja magát:
- Hát, öreg is vagy, büdös is vagy, de ha már a gyerekeidnek megigértem, egye fene.


A kismacska találkozik a kandúrral és érdeklődik, hogy hova megy:
- Hová mész, kandúr?
- Baszni.
- Hadd menjek veled, könyörög a kismacska.
- Na jól van, nem bánom, így a kandúr.
Mennek, mendegélnek, egyszercsak megkergeti őket egy kutya. Felmásznak a tetőre, ott is elcsúsznak és első lábukkal az ereszcsatornán lógnak. Úgy lógnak már vagy fél órája, mire megszólal a kismacska:
- Na jól van, baszok még egy negyedórát, aztán hazamegyek.


A közvéleménykutató kimegy a faluba. Egy kisgyerek a pöcsével játszik a porban. A közvéleménykutató megkérdezi tőle:
- Hol az apád?
- Iszik a kocsmában?
- Hol a nővéred?
- Baszik a szomszédban.
- Hol az anyád?
- Baszik a másik szomszédban.
- És hol a bátyád?
- Londonban az egyetemen.
- Kisfiam én itt valamit nem értek. Az egész család züllik, a bátyád pedig Londonban van az egyetemen?
- Spirituszban van, mert három töke volt.


- Doktor úr, nem tudom megbaszni a nőket - panaszkodik egy törpe az orvosnak.
- Miért nem?
- Mert mire ez megtelik vérrel - és a törpe megmutatja óriási szerszámát - éppen elájulok!


- Kicsi, piros és kerek, mi az?
- Egy elbaszott, nagy, zöld kocka.


Megy a róka az erdőbe és meglátja, hogy az oroszlán beszorult egy lyukba, oda megy és jól seggbebassza. Utána már az oroszlán majdnem kiszabadul, a róka iszonyatos rohanásba kezd. Kiér a tengerpartra. Nem tudja, hogy innét hova tovább, előkap egy sapkát meg egy újságot. Az oroszlán is oda ér, és megkédezi tőle:
- Jó napot, nem látta a rókát?
- Melyiket aki seggbebaszta az oroszlánt?
- Jézus már az újságban is benne van?


Az Isten szabadságra akar menni. Kérdi az angyalokat hova menjen:
- Menny a Merkurra istenem.
- A ott voltam 10000 évvel ezelott is kurvaa meleg van nem történik semmi.
- Akkor a Plútora.
- Á ott kurva hideg van és nem történik semmi.
- Akkor a Földre.
- Á ott is voltam 2000 éve, megbasztam egy zsidó kurvát, azóta mindenki rólam beszél.


Egy katona megkapja az egyhetes eltávozást, el is határozza, hogy baszik egy jót. Megy is a kurvanegyedben, de az első csaj akit megkérdez 5000-et akar, a második 4000-et, a katonának meg csak 1000-Ft-ja van. Egyszer csak találkozik a 85 éves Mariska nénivel, aki mondja neki, hogy egy ezresért vállalja a dolgot. A katona visszafogja undorát és nekiugrik, de valahogy nem nagyon akar menni a dolog. Mariska néni száraz mint a sivatag. Megszólal a katona:
- Hát Mariska néném ez nem igen fog menni!
- Dehogynem fiam, csak várj egy picit, mindjárt jövök!
5 perc múlva megjelenik Mariska néni, elkezdik, megy is, mint a karikacsapás. Csodálkozik is a katona, meg is kérdezi a végén:
- Hát ezt hogy csinálta néném? Valami krémet használt?
- Dehogy fiam, csak elkapartam a sebeimet.

... prosti viccek ... home

- Mi a közös a menstruációban és az ösztöndíjban?
- Három nap aztán baszhatod.


Az ötéves Petike megkérdezi az utcán az anyjától:
- Anyu, mit csinálnak azok a kutyák?
- Hát kisfiam, a felsőnek eltört a lába és ez alsó segit neki bemenni a kórházba.
- Milyen praktikus hogy közben még basznak is!


Egyszer volt,hol nem volt,még az óperenciás-tengeren is túl, még az Üveghegyen is túl, élt egy Nyuszika. Egyszer a Nyuszika megszólal:
- Hogy én milyen kibaszott messze lakom.


Nyuszika fekszik az árok szélén, keze lába széttárva. Arra megy a medve és csodálkozva kérdezi:
- Hát veled meg mi történt nyuszika?
- Szíjjel basz az unalom.


Viccoldalaink




homeA disznóölés humora
  • Állatviccek
  • Agresszív kismalac viccek
  • Kakas viccek
  • Kutyás viccek 1-2
  • Macskahízlalás
  • Macskás viccek
  • Nyuszikás viccek
  • Rovar, bogár élősködő viccek

  • Bíróság, börtön - Bíróság viccek
  • Börtön viccek
  • Gyermekdalok jogásznyelven
  • Válóperes viccek

  • Csúnya szöveg - About kúrás
  • About sz@rás
  • A puna vadászata
  • Buziviccek
  • Elkúrtuk (polikai beszédek stb)
  • Fasz és pöcs
  • Híres vazze-k, bazzegek
  • Idegen helyen szarás
  • Kakifajták
  • Minimum viccek (disznó szavak)
  • Szopós viccek

  • homeFingfelület   fingos viccek
  • Heregyűjtemény
  • Pedofil és perverz viccek
  • Takony viccek
  • WC viccek

  • Egyház, vallás - Anyósom temploma
  • Apáca viccek
  • A rabbi és a medve
  • Katolikus viccek   papok, apácák
  • Zsidó viccek 1-2-3-4

  • Férfi, Nő, Házasság - A női lélek rejtelmei
  • Anyósviccek 1-2-3
  • A tökéletes nap
  • Egy férfi gondolatai
  • Egy nőt nem nehéz boldoggá tenni
  • Férfiellenes viccek   ebből van kevesebb!
  • Férfi lélek rejtelmei
  • Félrelépés, megcsalás viccek
  • Fogyókúrás viccek
  • Inflagranti viccek
  • Miért nem volt szex?
  • Mire gondol az első randi előtt?
  • Nagymama, nagypapa viccek

  • homeNászéjszaka viccek
    homeRövid szerelmi történet egy vonaton
  • Nem kedveli a párját
  • Nőellenes viccek   ebből van a több!
  • Női igények
  • Példamondatok barátnőnek, feleségnek
  • Szexes viccek 1.2.3.4.
  • Szőkenős viccek 1-3
  • Társkereső hirdetések értelmezése

  • Foglalkozások - Mérnök viccek
  • Jósnő viccek
  • Katonaviccek  Az uniformis humora

  • home Mikulás, télapó viccek
  • Paraszt viccek
  • Postás viccek
  • Prosti viccek
  • Rendőrviccek 1-2
  • Titkárnő viccek
  • Ügyvéd viccek

  • Gyerekek - Gyerekszáj viccek 1-2
  • Iskola, óvoda viccek
  • Móricka viccek 1-2

  • Hobby, szabadidő - Horgász viccek
    homeSportviccek
  • Vadász viccek

  • Kereskedelem, vendéglátás - Bolt, áruház
  • Étterem, vendéglő, pincér viccek
  • Sörviccek
  • Szesztestvérek, alkohol, kocsma
  • Szilveszter, újév viccek

  • Tömegközlekedés viccek
  • Autós viccek
  • Sü-sü-sü-sü (vasutasviccek)
  • Taxis viccek
  • Teherautó és kamion
  • Trabantos viccek
  • Vonatos viccek

  • Nyelvi fricskák - Kiejtés angolul
  • Ismert magyar dalok angolul
  • Magyar kifejezések szakszerűen angolra ..
  • Településeink angolul

  • Egészségügy - patikus, gyógyszerész, orvos)
  • A vizitdíj előnyei
  • Bolondok háza viccek
  • Fogorvosviccek
  • Nőgyógyász viccek
  • Nővérviccek
  • Orvosviccek 1-4
  • Sebészviccek

  • homeViagra viccek
    Politikai viccek
  • Gyurcsány viccek
  • Magyarország
  • Orbán viccek

  • Székelyviccek - és más népek
    homeA Biblia cigányosan
    homeCigányviccek 1-6
    homeKolompárék építési naplója
  • Etióp viccek
  • Hogy más nemzetek milyen hülyék ...
  • Orosz viccek 1-2   szovjet viccek
  • Román viccek
  • Skót viccek

  • homeTalálós kérdések 1-5
    home Hogy hívják?
    homeHonnan tudod hogy 2012-ben élsz?
    home Milyen?
    home Nem értem
    home Mi a különbség / hasonlóság?
    Viccek tárgyakkal - Asztal viccek
    homeKártya viccek
    homeÓvszer (koton, kondom) viccek
    homeSzekrény viccek
    homeTelefon-viccek
    home Buli-SMS-ek
    home Karácsony viccek
    home Viccek a pénzről
    home Tojás viccek
    EGYEBEK - APEH (NAV)viccek
  • A pénzkiadó automatánál
  • Arisztid - Tasziló viccek
  • Beugratós viccek   Dicsekvős viccek
  • Bölcsességek 1.
  • Chuck Norris viccek
  • Handycap viccek
  • Jean viccek
  • Kannibál viccek
  • Kedves lányom!
  • Ketten beszélgetnek
  • Kínai fogamzásgátló tabletta

  • home Locsolóversek 1-2-3-4
  • Nagy dumák
  • Nagy magyar égések
  • Nehogymár a ...
  • Önéletrajz
  • Peches viccek
  • Reklám viccek  Játék a szlogenekkel
  • Sivatag viccek
  • Skinhead viccek
  • Viccek eseményekre
  • Viccek híres emberekről
  • Zenei viccek

  • home Új viccek, egyéb olvasmányok




    Szopik, szopás, szopat, szopja, szopós

    Egy nő zuhan ki a 100. emeletről. A 80.-nál berántja egy férfi:
    - Na baszol?
    - De kérem hova gondol! - feleli a nő.
    - Na menj a fenébe és a férfi kidobja a nőt az ablakon.
    A 60.-nál berántja egy másik férfi:
    - Na leszopsz?
    - Mit képzel, maga aberrált szatir! - kiáltja felháborodottan.
    - Na akkor menj a fenébe! - s a nő zuhan tovább.
    A 40.-nél berántja egy harmadik férfi:
    - Szopok, baszok - kezdi kétségbeeesve a nő. - Szemét kurva, Menj a fenébe!


    A vidám királylány megy az erdőben és lát egy békát amint szivarozik.
    -Á, te vagy az a béka akit, ha megpuszilok királyfivá válik?
    -Nem, az az öcsém, engem leszopni kell!


    - Miért jó leszopni Ludas Matyit?
    - Mert háromszor adja vissza!


    - Miért jó terhes nőt baszni?
    - Ha szerencséd van, le is szopnak.


    Fiú-leány párbeszéd:
    - Ez valami fenomenális leszopás volt. Ilyet még sose élveztem!
    - Örülök, hogy tetszett.
    - És mondd, hol tanultad?
    - A cirkuszban.
    - Tényleg?
    - Igen, kardnyelő voltam.


    Két vasutas beszélget:
    - Te komám, tegnap a sinek között egy olyan bomba jó nőt bsztam meg!
    - És le is szopattad?
    - Sajnos nem, mert a fejét nem találtam.


    Jancsi és Juliska sétálgatnak az erdőben.
    Egyszercsak Juliska belenyúl Jancsi nadrágjába és megmarkolja és megkérdezi:
    - Jancsi, mit fogok?
    Mire Jancsi:
    - Mit fogsz, mit fogsz! Szopni fogsz!


    - Mit csináljon az ember, ha gyomorégése van?
    - Szopja le a tűzoltóét!


    - Mi a mélység titka?
    - Lemegyünk a pincébe, te leszopsz, és nem mondjuk el senkinek.


    - Miért jobb a szúnyog a nőnél?
    - Mert szopás közben nem kell a szúnyog fejét simogatni.


    Egy hapek szexuális problémákkal küszködik. Elmegy a dokihoz.
    - Doktor úr, a feleségem nem akar leszopni.
    - Kenje be a faszát fél centi vastagon csokival, várja az eredményt, és egy hét múlva jöjjön vissza.
    Egy hét múlva:
    - Mi az eredmény? - kérdi a doki.
    - A feleségem már szopna, csak nem fér oda a gyerekektől.


    - Mi a pornóhorror?
    - Ha szájbabasznak egy baltával.


    Az iskolában a takarékosságról van szó. A tanítónéni megkérdezi Mórickát is:
    - Hát ti, hogy takarékoskodtok otthon?
    - Megöltük anyut.
    - Micsoda, ti otthon megöltétek az édesanyátokat?
    - Igen. Apuval azt gondoltuk, hogy én már nem szopok, ő meg már nem baszik, akkor meg minek etessük?

    ... szopós viccek ... home



    Pina, pinát, pinán, pinája, pináját

    Két végvári vitéz beszélget:
    - Nem megy az baszás.
    - Próbálkozott mán az nyalással?
    - Az segit?
    - Nem, az pináját!


    Pistike rajzol egy élethű legyet. Odamegy hozzá a tanárnő, s megpróbálja lecsapni a legyet. Rácsap egyet, de nem sikerül. Rácsap mégegyszer, de most sem. Rácsap harmadjára, eltörik a keze. Igazgató behívatja Pistikét és az apját.
    - Tudja, hogy mit csinált a fia?
    - Nem tudom.
    - Rajzolt egy rohadtul élethű legyet. A tanárnű megpróbálta lecsapni, de eltörött a keze.
    - Ez mind semmi! A múltkor a vécéajtóra olyan élethű pinát rajzolt, hogy azóta is szálkás a faszom!


    A nő fekszik a nudista strandon. Egyszercsak feljön a lába között egy vakond.
    Körülnéz meglátja a nő pináját majd megszólal: - Szia süni jössz labdázni?
    Semmi válasz
    - Na süni nem jössz labdázni?
    Semmi válasz
    - Te süni utoljára kérdem nem jössz labdázni?
    Még mindig semmi válasz
    Erre a vakond körbeszimatol majd meszólal: - Mi van süni meghaltál?


    Két ősmagyar ordibál egymásnak a szakadék két oldaláról:
    - Nem mén nékem mán az baszás.
    - Próbálkozík hát az nyalással.
    - Az segít?
    - Nem, az pináját.


    Két bolha beszélget. Az egyik egészséges, a másik pedig, mint mindig, most is meg van fázva.
    - Meleg helyre kell menni, például a nő pinája.- mondja az egészséges bolha.
    - Sajnos a motoros bajszán szoktam így megfázni, mondja a beteg bolha.
    Legközelebb találkoznak, a bolha most is beteg.
    - Hát nem megmondtam, hogy a pina a meleg hely, mondja az egészséges.
    - Én oda is bújtam, ahogy mondtad, de egyszer csak azt veszem észre, hogy megint a motoros bajszán vagyok.


    Egy férfi bemegy a kocsmába, és rendel egy sört. Mikor a pincér kihozza így szól hozzá:
    - Ennek a pohárnak pinaszaga van.
    A pincér elnézést kér, hoz egy másikat.
    Azzal is ugyanaz a helyzet. Mikor már ötödik sem felel meg a vendégnek a pincér így szól:
    - Uram próbálta már a másik kezével inni?


    A kismacska meg a nagymacska találkoznak az utcán. A nagymacska egy reklámszatyrot cipel.
    - Hová mész nagymacska? - kérdi a kismacska.
    - Megyek a nomhöz.
    - Mit viszel abban a szatyorban?
    - Porcukrot, meg búvárszemüveget.
    - Minek a porcukor?
    - Tudod, nagyon sós a pinája, így meg szoktam cukrozni.
    - És a búvárszemüveg?
    - A múltkor akkorát fingott, hogy a szemem tele ment porcukorral.


    ----------
    - Hogyan tudott a nő, csekély szellemi képességei ellenére, az evolúció véres harcában a mai napig (bár rengeteg genetikai hibával) fennmaradni?
    - Szimbiózist létesített a pinával.

    - Miért sós a pina?
    - Hogy cukorbetegek is nyalhassák.

    - Milyen a vegetáriánus pina?
    - Kívül retkes, belül gombás.

    - Mi jobb a pinán kívül?
    - A pinán belül.

    - Hogy hívják a szemtelen kislányt?
    - Pinasz.

    - Hogy hívják a lekváros pinát?
    - Íz lik.

    ... találós kérdések viccek 3. ... home



    Punci, punciját

    Feleség: - Képzeld, az éjjel azt álmodtam, hogy fütyi-kiállítason voltam.
    - Volt ott pár 40 cm-es darab 50000 Ft-ért, a 30 centisek 30000-ért.
    Férj: - Olyat is láttál mint az enyém?
    Feleség: - Igen, azokat tucatonként árulták 5 Ft-ért.
    Másnap.
    Férj: - Képzeld, én meg azt álmodtam, hogy punci-kiállításon voltam.
    - Voltak olyan helyes kicsik 10 000 Ft-ért.
    Feleség: - És olyat is láttál, mint az enyém?
    Férj: - Igen, abban rendezték a kiállítást.



    Toszik, toszás, tossza

    Nyuszika tossza a vizilovakat. Arra megy a róka és mondja nyuszikának:
    - Te, nyuszika, nem lesz ennek igy jó vége!
    Másnap nyuszika a réten keféli a teheneket. A róka ismét arra jár, és mondja:
    - Te, nyuszika, egyszer még tényleg pórul fogsz járni!
    Harmadnap nyuszika tossza az elefántokat. A róka ujbol meglátja.
    - Nyuszika, nyuszika, pórul fogsz járni! Nem lesz ennek jó vége!
    Másnap nyuszika fekszik a szemétdomb tetején, nagy vörös égnekálló fasszal, és fölötte dögkeselyük köröznek. A róka meglátja és felkiált:
    - Ugye, nyuszika, én mondtam! Megmondtam hogy ennek nem lesz jó vége!
    Erre nyuszika:
    - Psszt! Mindjárt leszállnak!



    Kúr, kúrás, kúrja, elkúrtuk

    - Hát egyszer kellett ejtőernyőzni is. De mikor kinéztem az ajtón, nagyon megijedtem, és nem voltam hajlandó ugrani. Erre az őrmester azt mondta, hogy ha nem ugrok ki azonnal, akkor ott helyben seggbe kúr.
    - És ugrottál?
    - Eleinte egy picit.

    2006-ban nyelvújítók megreformálták a magyar nyelvet. Kazinczy Ferenc hajdani próbálkozásait jelentősen felülmúlja a média segítségével végrehajtott modern kori nyelvújítás: ----> Elkúrtuk



    Lófasz, lófaszt

    A faszi örömtől csillogó arccal újságolja a feleségének:
    - Anyukám, kitaláltam, hogy mit veszek neked karácsonyra!
    - Na mit?
    - Veszek egy lovat.
    - Megőrültél, nincs is annyi pénzünk!
    - Megveszem részletre. Most lófaszt kapsz!



    Picsa, picsát, picsája, picsáját

    A kisgyereket viszi az apja megkeresztelni.
    Mennek az utcán, és elkezd esni az eső. Az apuka azt mondja:
    - Mi a picsa, vizes lett a fejem! Megjegyzi ezt a kisgyerek.
    Mennek tovább, és egy vak hadonászik a botjával.
    Az apuka azt mondja:
    - Ha arrébb nem húzom a fejemet, még kibassza a szememet.
    Megjegyzi ezt is a kisgyerek. Mennek tovább, mikor a férfi meglát egy utcán fekvő büdös hajléktalant, és azt kiáltja:
    - Remélem megdöglött ez a semmirekellő. Ezt is megjegyzi a kisgyerek.
    Beérnek a templomba, és a pap ráönti a gyerekre a szenteltvizet, erre a gyerek azt mondja:
    - Mi a picsa, vizes lett a fejem! A pap ezt még eltűri.
    Utána keresztet vet a gyerek feje felett a kezével, hogy megkeresztelje, erre a gyerek ezt mondja:
    - Ha arrébb nem húzom a fejemet, még kibassza a szememet.
    Na ezt már nem bírja a pap idegekkel, és elárul. Erre a gyerek:
    - Remélem megdöglött ez a semmirekellő.

    ... hajléktalan viccek ... home


    Négy apáca meghal. Ott állnak a menyország kapujában. Szent Péter kérdezi őket, hogy mi volt a bűnük.
    - Én egyszer láttam egy férfi nemiszervét - vallja be az első.
    - Lányom, menj oda ahhoz a szenteltvíztartóhoz, és mosd meg a szemedet!
    A második apáca következik:
    - Én egyszer meg is fogtam egy férfi nemiszervét - válaszolja pironkodva a második.
    - Lányom, menj oda ahhoz a szenteltvíztartóhoz, és mosd meg benne a kezedet - mondja neki Szent Péter - akkor te is bemehetsz!
    A negyedik apáca hirtelen megkerüli a harmadikat, és elindul ő is a szenteltvíz felé. - Hova sietsz úgy, leányom!
    - Nem akarok olyan vízzel gargalizálni, amiben más előttem megmosta a picsáját!

    ... apáca viccek ... home


    - Mi az: Nagy fekete közepén kis fehér folt.
    - Mész a picsába.


    A kistermelő elmegy a logopédushoz, s elpanaszolja, hogy a dadogása nagyon zavarja a munkájában. Az orvos megkérdi:
    - Miért?
    - Háhát tutututudja ééén csirkékkel foglalkozom és mmmikor bebebehajtom öööőket az ólba, mmmmindig kkkkijön kettő, erre azt kiáltom:
    - Menjetek a pipipipicsába, erre meg kijön az összes.


    Megy a nyuszika az erdőben, egyszercsak szembe jön vele a farkas, cigivel a kezében.
    - Te nyuszika nem dugunk egyet?
    - Nem lehet mer vérzik a picsám, aztán tampon van benne.
    - Nem baj,majd kiveszed addig.
    - Jó.
    Hát megtörténik a dolog, de elcserélik véletlenül a cuccaikat, és a nyuszika felrakja magának a cigit, a farkas meg, elkezdi szivni, a tampont. Egyszer csak azt mondja a nyuszika:
    - Nem dugunk mégeggyet? Úgy ég a picsám.
    - Nem lehet mondja a farkas a tamponra nézve: agyvérzést kaptam.

    ... nyuszikás viccek ... home


    Mi a különbség egy láncfűrész és egy tangabugyi közt?
    Semmi! Egy mozdulat és három ujjad megy a picsába.


    Piroska sétál az erdőben, meglátja a farkas és megkérdezi:
    - Hová mész, Piroska?
    - Megyek a tóhoz megmosni a picsámat!
    - Ejnye, de megváltozott ez a mese.


    - Milyen a kőműves-szex?
    - Mész a picsába!



    Geci, gecibe, gecizik, gecit

    Két kurva megy a liftben. Azt mondja az egyik:
    - Te milyen geciszag van - mire a másik:
    - Bocs böffentettem.


    Éjszaka egy kamionos dönget az országúton. Lát valami sárgát fényleni, megáll, odamegy. Az a valami azt mondja:
    - Én vagyok a kis sárga geci. Ha adsz egy doboz cigarettát, akkor tovább mehetsz.
    A kamionos odaadja és tovább dönget. Lát valami pirosat az úton, megáll, odamegy.
    - Én vagyok a kis piros geci, ha adsz egy doboz sört, tovább mehetsz.
    A kamionos odaadja, továbbhajt. Lát valami kéket, megáll, odamegy és megkérdezi:
    - Na te kis kék geci, mit akarsz?
    - Forgalmit, vezetői engedélyt, fuvarlevelet.


    F-el kezdődik, sz-szel végződik és sok benne a geci, mi az?
    - Fidesz.

    ... politikai viccek ... home






    Tovább:
    home Főoldal
    home Humoroldalunk, vicceink