Rabbiviccek

A rabbi tanácsai

Grün bevallja a rabbinak, hogy nagy butaságot csinált: kölcsönadott valakinek tízezer forintot, de nem csináltak róla papírt. Hogy lehetne ezen utólag segíteni? A bölcs rabbinál kész a megoldás:
- Írj neki egy levelet, hogy azonnal küldje meg a húszezer forintodat. Erre ő dühösen megírja, hogy csak tízezerrel tartozik, s akkor ott lesz a bizonyíték a kezedben!


- A mi rabbink már kicsi gyermek korában tanúságot tett a bölcsességről! - dicsekszik egy vonaton utazó zsidó a társainak. - Az úgy történt, hogy egy gazdag zsidó azt mondta neki: na te fiúcska, adok neked egy guldent, ha megmondod, hol lakozik az Isten?
- Hát mit mondott erre a mi rabbink, pedig még gyermek volt?!
- Én adok magának két guldent, ha megmondja, hol nem lakozik!


Egy nap a rabbi kijelenti a zsinagógában,hogy ettől kezdve a vajaskenyér nem eshet a vajas felére.Telik-múlik az idő; egyszer csak Kohn odamegy a rabbihoz: - Rabbi! Nem azt mondtad a múltkor, hogy a vajaskenyér nem eshet a vajas felére?
- De, fiam, azt mondtam.
- Mert az a helyzet, hogy tegnap vajaskenyeret akartam enni, de elejtettem, és a kenyér a vajas felére esett.
A rabbi elgondolkodik, majd így szól:
- És mondd, fiam, biztos, hogy jó felén kened te azt a kenyeret?


Egy rabbi betegen feküdt egy katolikus kórházban. Összebarátkozott egy apácával, aki egyben ápolónő is volt. Egyik nap, bejön a kórterembe a nővér és csodálkozva látja, hogy a falról hiányzik a feszület, ami korábban ott lógott. Kedvesen kérdezi a zsidótól:
- Rabbi, mit csinált a feszülettel?
A rabbi így felelt:
- Úgy gondoltam, egy szenvedő zsidó elég ebben a szobában.


Péntek este egy átutazó kereskedő letétbe helyez a rabbinál százezer forintot, a hitközség elöljáróinak jelenlétében. Vasárnap jelentkezik a kereskedő a pénzért, de a rabbi kijelenti, hogy ő semmiről nem tud.
- De rabbi, hiszen a hitközség vezetői is tanúsíthatják, hogy átvetted tőlem a százezret!
A rabbi hívatja az elöljárókat, azok sorra megesküsznek, hogy ők semmi pénzátadásról nem tudnak, a kereskedőt soha életükben nem látták. A rabbi elküldi őket, majd előveszi a pénzt és átadja hiánytalanul a tulajdonosának.
- De rabbi - ámuldozik a kereskedő -, mire volt jó ez a komédia?
- Csak hogy megmutassam: kikkel vagyok én körülvéve!


Hittanórán a rabbi elmesél egy történetet a gyermekeknek: - Egy szegény kisfiú arra kérte Jahvét, tegyen csodát, hogy ő az ajándékba kapott hegedűn játszani tudjon, és a hegedűjével eltarthassa az édesanyját. A csoda megtörtént, a szegény fiú a hegedűjével biztosította édesanyja megélhetését.
Meg tudnátok-e mondani, hogy az Úr miért nem küldött pénzt a fiúnak, hanem inkább keresethez juttatta?
- Ugyan, rabbi, hogy kérdezhet ilyet! - szemtelenkedik Móricka. - Az Úr csak nem ad ki pénzt ott, ahol csodát is tehet!


Prédikáció közben odaszól a rabbi a samesznak: - A hátsó sorban hangosan horkol egy zsidó, menj oda és ébreszd fel!
- Jól adja! - dohog a samesz -, maga altatta el, hát ébressze fel maga!


Kohn elpanaszolja a rabbinak, hogy rajtakapta a feleségét a könyvelőjével a pamlagon, és most tanácstalan, nem tudja, mit tegyen.
- Dobd ki a feleségedet!
- Nem tehetem, rabbi, mert nagyon szeretem.
- Dobd ki a könyvelőt!
- Nem tehetem, mert ismeri minden üzleti titkomat.
- Egyszerű - mondja erre a bölcs rabbi -, dobd ki a pamlagot!


Grün elmegy a rabbihoz, és azt mondja neki:
- Rabbi, itt a karácsony, és nincs egy vasam sem. Adnál kölcsön párezer forintot?
- Hogy-hogy? Egy zsidónak ünnep a karácsony?
- Nekem minden nap ünnep, amikor pénzt kapok.


Kohn felkeresi a rabbit és töredelmes vallomást tesz: - Szánom-bánom, de elloptam a barátomtól, Grüntől, egy libát. Nagyon szégyellem a dolgot, és arra kérlek, hogy itt az ára, add neki oda helyettem! Kérlek, ne áruld el neki, hogy én voltam!
- Rendben. - feleli a rabbi, és átveszi a pénzt.
Néhány nap múlva ismét elmegy Kohn a rabbihoz, és elmondja, hogy megint libát lopott Grüntől. Nyújtja a rabbinak a liba árát.
Azt feleli a rabbi:
- Mondd csak, nem lenne jobb, ha egyszerűen megvennéd Grüntől a libákat, és nem velem küldözgetnéd az árát?
- Azt már nem, rabbi! Így annyit adok a libáért, amennyit én akarok, úgy meg ő szabná meg az árat.


Egy katolikus pap és egy rabbi találkoznak. A pap megkérdezi a rabbitól:
- Mondd csak, rabbi, miért van az, hogy a zsidó ember kérdésre mindig kérdéssel válaszol?
A rabbi erre azt feleli:
- Hát már miért ne kérdezhetne az a szegény zsidó?




Nyilatkozat:
Az oldal alkotói nem értenek feltétlenül egyet az oldalon felsorakoztatott viccekkel. Ezen viccek a www oldalairól kerültek hozzánk!


A zsidók rabbija






A rabbi súlyos beteg, bekerül a kórházba. Érzi is, hogy lassan lejár az ideje ezért behívat egy katolikus papot és mondja a végrendeletet:
- A falusi gyáram havi bevételének a felét felajánlom a Kerületi Zsidó Iskola segítésére.
A pap szorgosan írja.
- Az aranykészletemet felajánlom a Zsidó Kultúrális Múzeumnak.
Ezt is írja.
- A megmaradt 22 millió készpénzt pedig küldjék el a Szegény Zsidók Alapítvány javára.
Ezt már nem bírja szó nélkül a pap sem, ezért megkérdi:
- Mondja, ha mindent a zsidóknak ajánlott, miért nem hívott egy hivatásos rabbit?
- Megőrült? Egy rabbit a fertőző osztályra?


Kohn és Grün megszegték a vallás törvényeit: szombaton is üzleteltek. A rabbi büntetésül azt szabta ki rájuk, hogy egy marék kukoricát tegyenek a cipőjükbe, s egy hétig azon járjanak.
Egy hét után találkoznak, Kohn járni alig tud, ezzel szemben Grün kackiásan, legényesen lépked.
- Te csaló! - kiabál Kohn -, nem tartottad be a rabbi parancsát, nem tettél kukoricaszemeket a cipődbe!
- Hogyne tettem volna! - védekezik Grün -, csak előbb jó puhára főztem!


A rabbi csináltat magának egy műfogsort. Pár nap múlva visszamegy a fogtechnikushoz és egy újabb fogsort rendel.
- Az előző nem vált be? - kérdeti a fogtechnikus.
- De igen, csak az egyik a tejes ételekhez kell, a másik a húsokhoz.


Kohn kérdezi a rabbitól:
- Mondd csak, igaz az, hogy a meleg kitágítja, a hideg pedig összehúzza a dolgokat?
- Igen, ezért van az, hogy nyáron a melegben hosszúak a nappalok, télen pedig rövidek.


Kohnné bejelenti a rabbinak, hogy válni akar, mert nincs megelégedve a férjével.
- Rendben van - bólint rá a rabbi -, de előbb süss egy kalácsot a férjednek, ám a hozzávalókat a szomszédasszonyaidtól kérd kölcsön.
Kohnné elmegy Grünnéhez lisztet kérni, elmondja, mire kell.
- Még te nem vagy megelégedve az uraddal? Hát mit szólnál, ha olyan kártyás, lump alak volna, mint az én Grünöm?!
Weisznétol cukrot kér kölcsön Kohnné a válási kalácshoz.
- Lenne csak a te urad a Weisz, ez a goromba, brutális fráter - méltatlankodik a szomszédasszony -, megtanulnád a magadét megbecsülni! Blauné, akitol vajat akarna kölcsönkérni, sírva mondja:
- Még kenyérre sem telik, nemhogy vajra! Az én uram minden pénzét a nőkre költi.
Az asszony hazaszalad, és az ura nyakába ugrik: - Kohn, te vagy a legjobb férj a világon!

... Kártya viccek ... home

- Rabelében - kérdezi Kohnné -, van-e biztos szer az ellen, hogy ne legyek terhes?
- Van. Egy pohár forrásvizet kell inni.
- Előtte vagy utána?
- Helyette.


A hitközségi elnök méltatlankodva mondja a rabbinak:
- A te fiad teljesen megbolondult, rabbi! Bement a kocsmába, falatozott a sertéskarmonádliból, csókolgatta a pincérnőt.
- Nü, éppen hogy nem bolond, akkor lenne az, ha a pincérnőből falatozik és a karmonádlit csókolgatja!


Az öreg Kohn elmegy a rabbihoz.
- Bölcs rabbi, segíts, adj nekem tanácsot. Én 80 éves vagyok, a feleségem, Sára, pedig még csak 20.
- Gratulálok, de hol itt a probléma?
- Szeretnénk gyereket.
- Hú, hát ez már tényleg nehéz eset. Azt tanácsolom, vegyetek magatokhoz egy albérlőt, az majd segít.
Kohn elballag. Egy év múlva újra bekopog a rabbihoz.
- Na, használt a tanácsom? - kérdi a rabbi.
- Jaj, a világ legbölcsebb embere vagy, most már terhes a feleségem meg az albérlőnk is.


home - A kedvencekhez

Tovább:
home Főoldal
home Humoroldalunk, vicceink
home Zsidó konyha


Zsidó viccek és ételek

. A rabbi és a medve
.. Zsidó ételek
... Zsidó viccek 1. (klasszikus)
.... Zsidó viccek 2. (Auschwitz, koncentrációs táborok)
..... Zsidó viccek 3. (Kóser viccek)
...... Zsidó viccek 4. (Rabbiviccek)
....... Zsidó viccek 5. (Kohn és Grün viccek)