Grocceni viccvilága

Vicceink egyenként



                                         

Olvastad már?

ÉLETRAJZ
Egy nagyvállalatnak voltam az igazgatója. A reggeli kávémat egy szexi titkárnő készítette, munkába Tatra 613-as kocsival jártam. Egyszer utánam jöttek, hogy adományozhatna a cégem 10.000 forintot az egyik Központi Bizottsági tag temetésére.
Azt mondtam, hogy ennyi pénzért eltemetem az egész Központi Bizottságot!

Ettől kezdve egy kis vállalatnak lettem az igazgatója Napi kávémat egy idősebb titkárnő készítette, munkába egy kissé rozoga Tatra 603-assal jártam. Egyszer szememre vetették, hogy nem voltam az utolsó pártgyűlésen. Mondtam nekik, hogy ha azt tudtam volna, hogy ez az utolsó - biztosan elmentem volna rá, még transzparenst is vittem volna!

Ekkortól kezve mesterként dolgoztam. Munkába saját autómon jártam, magam főztem meg a kávémat. A falon ott lógott Kádár és Lollobrigida képe. Egyszer azt mondták nekem, hogy miért nem tüntetem el a falról azt a kurvát.
Leakasztottam hát Kádár képét.

Ezidőtől árokásó munkásként dolgoztam. Munkába kerékpáron mentem, kávét termoszban hordtam magammal. Egyszer, amint éppen árkot ástam, jöttek utánam, hogy rejtsem el a kerékpáromat, mert errefelé jön a szovjet küldöttség. Mondtam, hogy ne aggódjanak, mert a kerékpár le van lakatolva és tolvajlás ellen is biztosítva van

Ettől kezdve munkanélküli lettem, ámde az élet sok mindenre magtanított hosszú évekig munkanélküli voltam, mígnem jött a rendszerváltás.

Rehabilitáltattam magam. Innentől kezdve politizálok. Kávémat szexi titkárnő készíti, munkába személyi sofőröm visz Audi A6-ossal. Befogom a szám és ha kell - szavazásra emelem a kezem. Életszínvonalam emelkedik.
A fiatalkori kilengéseimre csak mint szépre emlékezem.




home Előző vicc

Következő vicc home



Néhány további vicc

Egyházi viccek

homeAnyósom temploma
homeApáca viccek
homeKatolikus viccek
homeA rabbi és a medve
homeZsidó viccek 1-2-3-4

Nemzetiségi viccek

homeSzékelyviccek 1-2
homeA Biblia cigányosan
homeCigányviccek 1-6
homeKolompárék építkeznek
  • Etióp viccek
  • Más nemzetek viccei
  • Orosz, szovjet viccek
  • Román viccek
  • Skót viccek


  • Férfi, nő, házasság, család viccek

    A női lélek rejtelmei
    Anyósviccek 1-2-3
    A tökéletes nap
    Egy férfi gondolatai
    Egy nőt nem nehéz boldoggá tenni
    Férfiellenes viccek   ebből van kevesebb!
    Férfi lélek rejtelmei
    Félrelépés, megcsalás viccek
    Fogyókúrás viccek
    Inflagranti viccek
    Miért nem volt szex?
    Mire gondol az első randi előtt?
    Nagymama, nagypapa viccek
    homeNászéjszaka viccek
    homeRövid szerelmi történet egy vonaton
    Nem kedveli a párját
    Nőellenes viccek   ebből van a több!
    Női igények
    Példamondatok barátnőnek, feleségnek
    Szexes viccek 1-4
    Szőkenős viccek 1-3
    Társkereső hirdetések értelmezése

    home Új viccek, egyéb olvasmányok


    Tovább:
    home Főoldal
    home Humoroldalunk, vicceink




    Viccoldalaink

    homeA disznóölés humora
    homeFingfelület   fingos viccek
    homeNászéjszaka viccek
    homeRövid szerelmi történet egy vonaton
    home Mikulás, télapó viccek
    homeSportviccek
    homeViagra viccek

    homeCigányviccek 1-6
    homeTalálós kérdések 1-5
    home Hogy hívják?
    homeHonnan tudod hogy 2012-ben élsz?
    home Milyen?
    home Nem értem
    home Mi a különbség / hasonlóság?

    Viccek tárgyakkal - Asztal viccek
    homeKártya viccek
    homeÓvszer (koton, kondom) viccek
    homeSzekrény viccek
    homeTelefon-viccek
    home Buli-SMS-ek
    home Karácsony viccek
    home Viccek a pénzről
    home Tojás viccek

    EGYEBEK - APEH (NAV)viccek
  • A pénzkiadó automatánál
  • Arisztid - Tasziló viccek
  • Beugratós, dicsekvős viccek
  • Bölcsességek 1.
  • Chuck Norris viccek
  • Handycap viccek
  • Jean viccek
  • Kannibál viccek
  • Kedves lányom!




  • Ketten beszélgetnek
  • Kínai fogamzásgátló tabletta

  • home Locsolóversek 1-2-3-4
  • Nagy dumák
  • Nagy magyar égések
  • Nehogymár a ...
  • Önéletrajz
  • Peches viccek
  • Reklám viccek  Játék a szlogenekkel
  • Sivatag viccek
  • Skinhead viccek
  • Viccek eseményekre
  • Viccek híres emberekről
  • Zenei viccek



  • Humoros írások

    A disznóölés humora   Megesett anekdoták a disznóvágások körül
    A tapintatos őrmester
    A rabbi és a medve
    Bölcsességek 1.
    Egy férfi gondolatai
    Híres bazzegek
    Húsvéti locsolóversek  Szolid és disznó locsolóversek
    Idegen helyen szarás
    Kakifajták
    Kedves lányom!
    Kínai fogamzásgátló tabletta
    Kolompárék építési naplója
    Macskahízlalás
    Nagy az Isten állatkertje
    Női igények
    Önéletrajz
    Társkereső hirdetések értelmezése
    Utazás a szocializmusba   Humoros, argó értelmezőszótár