Fogyókúrás módszerek

                                         

Tiltott ételek toplistái

4 étel melyet soha ne egyél!

Az alábbiakban felsorolt ételek jelentős mértékben rontják, veszélyeztetik egészségünket.

Szója

Annak ellenére, hogy a szójáról az utóbbi évtizedekben csupa jót regéltek és a mai táplálkozásban (beleértve ebbe az állatok takarmányozását is) a szója jelentős szerepet játszik. Sajnos azonban meg kell mondanunk, hogy több szó ellene, mint mellette. Ide kell sorolnunk a szójatejet, az izolált szójafehérjét, vagy az olyannyira népszerűsített tofut is.

Tehát tessék csak eltekinteni a szója fogyasztásától, vagy legalábbis minimalizálni azt!

Búza

A lakosság igen nagy hányada nem tudja elviselni/megemészteni a glutént és ez nagyon sok későbbi problámához vezethet. Sokunkban ez a hajlam csak rejtve van meg és szint nem is tudunk róla - aztán egyszer csak bekövetkezik a baj. Ez történhet akár már kisgyerekkorban, illetve később a felnőttkor valamely szakaszában. A folyamat megfordíthatatlan és nem gyógyítható. Ezután csak diétával, a kalászosok ezen csoportjának teljes elhagyásával élhet a gluténérzékeny ember. ........

Szénsavas és édesített italok

Mai modern korunk egyik legnagyobb ellensége az itt említett italcsoport. A boltok ömlesztik ránk azt a reklámáradatot, amit mondjuk a legnagyobb kólacég és versenytársai csinálnak. Táplálkozási szempontból egy nagy nulla és csak rosszat teszünk vele. Ugyanez a kólacég pár éve bevezette a "light" terméke mellett a "zéró" termékét is, mellyel talán még többet ártunk a szervezetünknek, mint a cukros verzióval.

Ugyanez a helyzet a többi hozzáadott cukrot tartalmazó termékkel is.

Szénsavas italok abszolút kerülendők! Amerikában járva már csak "mentes" típusú ásványvizet talál az ember - hidd el jó ötlet! A széndioxid buborékok formájában avélrbe, aztán a szívbe is belekerül és bizony megdolgoztatja azt.

Kerüld ezeket és ha gyümölcslevet, vagy más (a víznél gazdagabb) italt a akarsz fogyasztani, akkor csabarj ki néhány narancsot, fogyassz hidegen édesítés nélkül készült gyümölcsteát, vagy centrifugálj ki bármilyen gyümölcsöt, vagy zöldséget!

Mindenféle fagyasztott csoda

feltétlenül kerülni kell a fagyasztott félkész áteleket, melyeket csak ki kell sütni....


Tovább:             home Diétacentrum   home Napi pozitiv gondolatok

További oldalak



Eredmény

Jelentős fogyás már a módszer bevezetése után.
Sokkal jelentősebb javulás a páciens egészségében.

Tovább:
home Tartalomjegyzék
home Fogyókúrás módszerek
home Humoroldal, viccek

Nézz be ide is!

Fogyás energiafelhasználással

                                         
home - A kedvencekhez