Katonaételek![]() Mottó: Bizonyára ismerős a szituáció: Egy család látogatást tesz a másiknál. A gyerekek elvonulnak játszani és a szülők mintegy fél óra múlva az alábbi témákról kezdenek el beszélgetni: Nõk: szülés Férfiak: katonaság A rendszerváltás most már lehetővé teszi, hogy őszintén beszéljünk a hajdani (és jelenlegi) honvédségi ellátásról. Származnak innét kellemes és kellemetlen emlékek egyaránt. Ki-ki maga dönti el, hogy milyen szájízzel emlékszik a ki nem törölhető emlékekre: Jómagam előfelvételisként Kalocsán a "37. Budapesti Forradalmi Ezred"-ben található "Légvédelmi Század"-ban. Annak idején furcsa volt, hogy ilyen neve van, hiszen a többi cimbora egy MN **** egységnél szolgált. BevonulásAz első gasztronómiai élmény a bevonuláskor ért, mikor úgy éjfél felé, mikor beértünk a laktanyába, elvették az összes élelmünket, amit jó anyánk csomagolt és a nagy hodályban, az étkezdében megvendégeltek bennünket "svédasztalos tea party"-val (annyit ihattunk, amennyit akartunk).Tea citrompótlóvalA citrompótlós tea volt a hadsereg standard teaféléje.Reggelik:Visszaemlékezve itt repedt meg a hajdani fiatalság nagy részének a fogzománca.Ihatatlanul forró tea és a fagyasztóból elővett felvágott rövid idő alatti beburkolása volt a cél. Pár perc múlva felállt az őrmester és elordította magát, hogy: "Egészségükre elvtársak" és máris mehettünk sorakozni, függetlenül attól, hogy végeztünk-e, vagy sem. Tea citrompótlóvalSzegény dolog a citrompótló. Csupán arra szolgál, hogy a cukor édes ízét kis savanykás jelleggel egészítse ki.Azt hiszem manapság már nem nagyon árusítják. KakaóÍzletesnek tartottam a kakaót.Cukrozott forralt tejNem szeretem, így aztán meg sem ittam a forralt tejet, ami hála Istennek nem túl gyakran volt.Hideg tejA lehető legjobb ital, amit reggelire felszolgált a hadsereg. A hideg tejet egyszerűen nem tudták elrontani.Abban az időben még nem léteztek a csökkentett zsírtartalmű tejek, vagy a "tejital" nevű hamisítványok. KávéNa, ennél szarabbat nem sikerült csinálniuk. Malátakávéból (cikória, árpakávé, kávépótló) készült vízzel főzött lötty.TejeskávéAz előbbi kávénál egy fokkal jobb, de abból készített tejes kávé.TízóraikJól esett a tízórai, hiszen állandóan éhesek voltunk. Legtöbbször almás, vagy túrós lepényt kaptunk, ami nagyon ízletes volt és a mérete a mostani szokásos méreteknek mintegy négyszeresét tette ki.Többször volt egy zacskós tej és egy kifli a tízórai. KatonaszótárSok olyan szleng és kifejezés létezik a hadseregben, melyeket nem értenek a nők, a katonaságot sosem látott férfiak, illetve a más években szolgált férfiak. Ebből látható itt néhány nevezetes:centi --- egy 150 centis szabócenti, amelyet visszaszámlálás gyanánt a leszerelésig vágott a katona csellózik --- hadtápszolgálatot ad (általában mosogat) csúzli --- géppisztoly geci --- rosszakaratú, szemét katona (a 2. jelentése: sperma) gecizni --- a katonával kiszúrni hiccent, odahiccent --- odaélvez, odaspriccel hoki, hokizik --- maszturbál, onanizál géppityu --- géppisztoly krumplivirág --- műanyag fehér csillag a tiszteseknél krumplivirágos --- tisztes (őrvezetõ, tizedes, szakaszvezető) pityu --- előfelvételis katona recskázik --- onanizál reiszol --- onanizál sunnyog --- a rábízott feladat elől ellóg tirpák --- Szabolcsból, Szatmárból jött katona tudós --- előfelvételis katona zupa --- leves a hadseregben (általában nem túl jó minőségű - eredetileg köménymagleves) KalandokKalandok az oroszokkalA Nagyorosziban tartott lőgyakorlaton történt az egyik ilyen élmény:Egy táborban laktunk a Szovjet hadsereggel, ahol összebarátkoztam egy előfelvételis kiskatonával. Náluk az előfeltételisek kerültek külföldre és "csak" 2 évet szolgáltak egyetem előtt (nálunk 11 hónap volt). Egyébként a normál szovjet szolgálat otthon volt és 4 évig tartott (nálunk 2 év volt). Ez az orosz katona tette lehetővé, hogy az ő vacsorájukból egyek. Ez egy kásás, húsos egytálétel volt, ami végül is ízlett. A másik orosz, sokkal nagyobb élmény a tejkonzerv volt. A ruszkiknak már akkor volt olyan konzervjük, amit nálunk tubusban csak később vezettek be (Sűrített cukrozott tej) és kávéba tettek. Na, hát az egyik magyar katonatársam szerzett ilyeneket - az ellenértékre már nem emlékszem. A 20-25 dekás konzervet kibontottam és az ujjammal elkezdtem kóstolgatni a finom, vajszínű, édes csemegét. A végén aztán elfogyott az egész. Nem sok időnek kellett eltelnie, hogy rám jöjjön a rosszullét a sok tömény édes, fehérjedús bekebelezett étel hatására. Aztán egy kiadós hányás könnyített a rosszulléten. ![]() EbédekAz ebédekről megoszlik a vélemény, hiszen jó és rossz, kevés és bőséges ételek egyaránt szerepeltek az étlapon.BabgulyásA babgulyás mindig finom volt a seregben. Ennek az a magyarázata, hogy bizonyos ételeket (bableves, pörkölt, halászlé stb.) nagy tételben lehet igazán jól főzni. A másik oka pedig az volt, hogy füstölt hús is volt benne.Hadgyakorlatos babgulyás BabfőzelékNagy élmény volt a babfőzelék. Ki tudja hogyan és miért, de a főzelékben mindig volt pár szem a babbal megegyezõ méretű kavics. Aki aztán erre ráharapott, annak a foga bánta. Egyébként maga a főzelék nagyon ízletes volt.Húsos tésztaEz az az étel, amit hála Istennek azóta sehol sem ettem, vagy láttam. Ez egy metélttészta-szerűség volt, ami "egy adag - egy gombóc" rendszerben össze volt állva. Emlékezetem szerint még a legéhesebb katona sem szerette.
|
Egyebek![]() Nem értem![]() Leszerelés40 dekás készételkonzervekHadgyakorlaton gyakran kaptunk 40 dekás készételkonzervet, melyet vagy felmelegítve hoztak, vagy pedig a kis spirituszkockás ételmelegítővel magunk melegítettük.Nagyon ízletesek voltak a Globus konzervgyár termékei (akkoriban még csak a Globus létezett), melyek visszaemlékezésem alapján az alábbiak voltak. - Babfőzelék kolbásszal - Lencsefőzelék kolbásszal - Rizses lecsó kolbásszal - Székelygulyás - Székelykáposzta - Zöldborsó főzelék sertéshússal Azóta magam is készítek készételkonzerveket:
Egyéb gasztonómiai élményekFőzés a körletbenA pápai Benecz Sanyi volt a legnagyobb mestere a különféle hurkakonzervek feljavításának. A körletben szenes kályha volt és annak tetején készült a sült "hurka", melyet minden megtalálható jóval feljavított.Húsvéti hadtápszolgálatEgy előfelvételis 11 hónapot töltött a seregben (szeptember eleje és július vége között). Az ezen időszakban található három ünnepnek (karácsony, szilveszter és húsvét) egyikét tölthette otthon. Jómagam karácsonykor voltam otthon, így szilveszterkor és húsvétkor a Magyar Néphadsereg vendégszeretetét élveztem. Ezek közül is a húsvét volt a gasztronómiai szempontból legérdekesebb, ugyanis ekkor nem csak a laktanyában tartózkodtam, hanem hadtápszolgálatot is adtam (úgynevezett csellós voltam). Itt éltem meg azt a "megrendítő" élményt, amit csak az orosz tejkonzerv élvezetéhez tudok hasonlítani.A hadtápszolgálat az egyszer közkatona esetében általában mosogatás volt. Ment is minden rendesen, ahogy kell. Sok mosogatnivaló nem volt, hiszen a laktanya harmada hazautazott, a hátralévő személyzet nagy részének pedig látogatója érkezett a legjobb hazai ételekkel felpakolva, vagy kimenőt kapott aznapra. A húsvéti menü a hadseregben a következő volt: Húsleves Rántott borda, petrezselymes burgonya Uborkasaláta Cola Gesztenyepüré Mivel, hogy igen gyér volt ezen a napon az étkezde látogatottsága, burkoltunk rendesen a felesleges élelmiszerekből. Így sikerült aztán 3 adag rántott hús és vagy 8 üveg kóla mellett 12 gesztenyepürét elfogyasztanom. Így alakult ki az a délutáni rosszullét, amely azóta is mély nyomot hagyott bennem. Mezõgazdasági munkaKalocsán tejesítettem szolgálatot és őszi mezõgazdasági munkára Csávolyba voltunk vezényelve.Itt csodálatos volt a kaja, hiszen a kis étterem ugyanannak az Állami Gazdaságnak volt a tulajdona, ahol dolgoztunk. Rántott szelet, gulyásleves, rizses hús, disznótoros típusú ételek voltak napirenden és az utolsó napra mi rendelhettünk valamit. Itt büszkén állíthatom, hogy én mondhattam ki a bűvös "disznótoros" szót. A pacal szereteteKatonakoromban ettem először pacalt, amelynek szeretetét aztán azóta igencsak magas szintre emeltem: Nemzetközi pacaloldal.VÁP-os szolgálatban voltam egy hozzám hasonló honvéd és egy törzsőrmester társaságában. Hát ez a törzsőrmester (na meg a GAZ terepjáró) vitt el bennünket Dunapatajra abba a bizonyos kocsmába, ahol életem egyik legjobb pacalját ettem. Kitűnő kalocsai paprikával készült és a körete nem volt más, mint puha kenyér.
.. illik hozzá..![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Diétacentrum![]() A legelterjedtebb fogyókúrák A kenyérAz állandó harckészültség miatt mindig többnapos kenyeret ettünk. Akkor ettem a laktanyában friss kenyeret, mikor hadtápszolgálatot adtam.A száraz kenyérnek persze megvolt az átlátszó magyarázata: sokkal egészségesebb a gyomornak. VacsorákA vacsorák közül a hétfői maradt meg leginkább az emlékezetemben, amely mindig a körletben volt:Tej és sóskifliAz egyik legfinomabb vacsora volt, amin semmit nem tudtak elrontani.Egy zacskó tej (1/2 liter: 3,60 Ft) és egy sós nagykifli (1,- Ft). Kalács, vaj, jam, kakaóEgy vastag szelet kalács, negyed vaj (a 10 dkg-os 5 Ft volt), egy konzerv jam és egy fél csajkányi kakaó.Különleges vagdalthús, kenyérAz egyik leggyakoribb katonaétel volt a "K-vagdalt", vagy "Zöld szörnyeteg", a 7,50 Ft-ba kerülõ 150 grammos húskonzerv. Hogy miért utáltuk meg, annak két oka is van:1. Maga a dömping, hogy hetente többször is ehettünk ezen remekből. 2. A harckészültség miatt, a készlet cserélése folytán mindig 4-5 éves konzerveket kaptunk. Leszerelés után nem sokkal ettem olyat, amit az üzletben akkor szereztek be, hát ég és föld volt a két íz közötti különbség. Májashurka konzerv, kenyérAzóta is kedvelem a különféle hurkakonzerveket, sőt magam is készítek ilyeneket. Kb tíz éven keresztül nem lehetett kapni, most csökkentett méretben (130 g) újra kapható.Azóta padig újra nem lehet kapni.
. májas hurkák
Sprotnikonzerv, kenyérA baráti hadseregekkel karöltve megízlelhettük a szovjet élelmiszeripar remekét a "Sprotnikrém"-et. Hát, nem ez lett a kedvenc. Azóta néha vásárolok olyan sprotnit, amiben valódi kishalak vannak. Le a kalappal, vodkázás, sörözés mellé kiváló korcsolya a "füstölt sprotni".400 grammos ételkonzervekSzintén hétfő esti vacsora szokott lenni a 40 dekás ételkonzerv, melyet felmelegítve hoztak fel a körletbe.Nagyon ízletesek voltak a Globus konzervgyár termékei (akkoriban még csak a Globus létezett), melyek visszaemlékezésem alapján az alábbiak voltak. - Babfőzelék kolbásszal - Lencsefőzelék kolbásszal - Rizses lecsó kolbásszal - Székelygulyás - Székelykáposzta - Zöldborsó főzelék sertéshússal Sajnos azóta mindenféle sz*rt gyártanak és árulnak. Ha megnézed az összetételét, akkor döbbensz meg, hogy mennyi mindent beledarálnak... Mit keres a szója a húsos ételekben? Azóta magam is készítek készételkonzerveket:
HadgyakorlatokA hadgyakorlatokon jobb ételeket kaptunk az átlagosnál:A hadgyakorlatok kedves emléke maradt a "Rumos tea". Rumos teaNagyon ízletes tea volt a hadgyakorlat rumos teája. Egészen addig meg is maradtam abban a tudatban, hogy rum van benne, míg egy sunnyogás folytán arra nem vetődtem, ahol a hadtáp szemétdombja volt. Itt láttam meg a sok rumoromás flakont, ami azonnal megoldotta a rejtélyt. Ennek ellenére nagyon finom volt a "rumos tea".Különleges vagdalthús, kenyérAz egyik leggyakoribb katonaétel volt a "K-vagdalt", vagy "Zöld szörnyeteg", a 7,50 Ft-ba kerülõ 150 grammos húskonzerv. Hogy miért utáltuk meg, annak két oka is van:1. Maga a dömping, hogy hetente többször is ehettünk ezen remekből. 2. A harckészültség miatt, a készlet cserélése folytán mindig 4-5 éves konzerveket kaptunk. Leszerelés után nem sokkal ettem olyat, amit az üzletben akkor szereztek be, hát ég és föld volt a két íz közötti különbség. Sajnos egy burkolt áremelés folytán lecsökkentették a súlyát 130 grammosra. Májashurka konzerv, kenyérAzóta is kedvelem a különféle hurkakonzerveket, sőt magam is készítek ilyeneket. Kb tíz éven keresztül nem lehetett kapni, most csökkentett méretben (130 g a hajdani 150 g helyett) újra kapható.
. májas hurkák
Babgulyás füstölt hússalAz amúgy is ízletes - hagyományosan tarkababból főzött - honvéd babgulyásba hadgyakorlatok alkalmával mindig füstölt húst tettek. Nagyon finom volt.A nyaralás gasztronómiai emlékei![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
|