Halételek

Halászléreceptek

                                         




Szegedi halászlé (Vizvári Mariska)

"Három fej vereshagymát igen-igen apróra vágunk, egy nagy vaslábasba 2 liter vizet teszünk, bele a hagymát, 2 kiló halat, melyben harcsának, pontynak, kecsegének, tükörpontynak és egy darab toknak kell lennie, egy darabka halikrát, melyet előbb késsel lekapartunk a hártyájáról (ha élő halaink voltak, azoknak a vérét), két evőkanálnyi szegedi rózsapaprikát, sót ízlés szerint és a nyitott lángra tesszük. Ha a víz forrni kezd, a karikákkal befedjük a lángot, hogy lassan forrjon. E félórai lassú forrás után kész. Lehet apró csipetkét is belefőzni. Kanállal keverni főzés közben a halat nem szabad, bárhogyan készítsük is, csak a lábas fülénél fogva rázogatni a lábast. Máskülönben a hal szétmállik és tálaláskor szinte pépszerű lesz. br>

Dunai halászléreceptek

home Bajai halászlé 1.
home Bajai halászlé 2.
home Bácskai halászlé
home Cigányos kárászhalászlé
home Dunai halászlé 1.
home Dunakömlődi halászlé 1.
home Fater halászleve
home Halászlé halászosan
home Harcsás halászlé
home Paksi halászlé

Tiszai halászléreceptek

home Halászlé Gregor-módra
home Szegedi halászlé
home Szegedi halászlé pontyból
home Szegedi halászlé (régi recept)
home Tiszai boros halászlé
home Tiszai halászlé 1. (szegedi)

További oldalak


Forrás

Vízvári Mariska.

home Halételek
home Hideg halak
home Halászléreceptek
home Sült, rántott, párolt halak
home Szabadtűzön
home Bográcsételek
home Paprikaoldal, paprikareceptek
home Áruismeret

Tovább:
home Főoldal