Hidegkonyha
Aszpikos ételek
|
|
Ászpik"Egy kiló friss disznóbőrkét néhányszor meleg vizben kimosva, minden zsírtól megtisztítunk és darab borjúlábbal fazékba teszünk, három liter friss vizet öntünk rá, kevés sót és gyökérfélét adunk hozzá s a habtól gyakran megtisztítvá, félig elfőzzük, azután a fazekat meleg vízzel ismét feltöltjük és addig forraljuk, míg a bőrkék úgy megpuhulnak, hogy szét lehet nyomni és az ászpik másfél liternyire elfőtt. Eközben lábasban néhány szelet szalonnát és egy kiló leveshúst, kevés vöröshagymát, sárgarépát, kalarábét, két fej kelkáposztát teszünk, mind szeletekre vágva, még néhány szem borsot és szegfűborsot adunk hozzá, befödjük s kavarás nélkül addig pároljuk, míg szépen megbarnult, anélkül, hogy odaégne vagy igen sütétszínű lenne; azután a levet, melyben a bőrke főtt, feltöltjük, 3-4 deci erős ecetet s azon disznóbőrkét is, melyek talán még nem puhultak meg eléggé, beletesszük s az egészet addig főzzük, míg másfé1 liternyire elfőtt. Most négy tojásfehérjét fazékba habosra felverünk és egy tisztára mosott tojást héjával együtt szétverünk benne, az előbb már félretett, megszűrt, minden zsírcsöpptől megszabadított, de még meleg aszpikot a tojásra öntjük, a feltöltés alkalmával tiszta főzőkanállal jól szétverjük s aztán lágymeleg helyen három óráig hagyjuk állani, lassan leszűrjük és kifeszített asztalkendőn áteresztjük. Ha nem volna egészen átlátszó, még egyszer felöntjük. Most hideg helyre állítjuk és tetszés szerint húsételekhez, majonéz-hez vagy hideg ételek elkészítésére használjuk." |
További oldalak:Forrás:Régi szegedi recept.Tovább: |