Már a parkolásnál látszott, hogy itt valami óriási rendezvényre jövünk. A parkolóban a "segéderők" profi módon segítették az autósokat. A belépő karszalag megvásárlása viszonylag zökkenőmentesen zajlott. Gyerekeknek játszópark, régi falusi eszközök, népi szerszámok bemutatója nyitja a fesztivált, amolyan előételként. Nem is lenne jó mindjárt a tömény kolbászzsírba, hurkák nehéz légkörébe csöppenni. Itt elidőztünk egy kicsit, készítettem néhány felvételt a kukoricamorzsolóról, a lámacsikóról, öreg cséplőmasináról. Nehezen lehetett megállapítani, hogy a kiállított cuccokat nézni lehet, vagy esetleg alkudni is lehet rájuk. Na nem is ezért jöttünk ide, irány a sűrűje!
Rendezettnek tűnnek a bódék, melyek egymást váltják. Az ország minden szegletéből eljöttek a hentesek, kereskedők erre a hétvégére, hogy bemutassanak és persze, hogy el is adjanak. Azt hiszem nem feltétlenül a bevétel, a helypénz kitermelése volt itt a fontos, hanem sokkal inkább a hírnév terjesztése, öregbítése. Ott voltak természeten a bogádiak, a pápaiak, a mezőberényiek, hogy csak néhány nagy nevet említsek. Aztán voltak kisebb nevek, akik esetleg pont ezen a fesztiválon debütáltak.
Mindenhol (egy-két kivételtől eltekintve) van kóstoló. Ezek általában kis fogpiszkálóra tűzött falatkák kolbászból, szalámiból, hurkából, disznósajtból, szalonnából, sonkából. A különféle ízesített zsírokkal megkent kenyerek is csábítóan vonzóak voltak, de nem ezekkel akar jóllakni az ember. Itt meg kell állapítani, hogy aki végigkóstolja annak nem lesz gondja az ebédre. Sajnos a büféknél óriási sorok voltak, de azért sikerült elfogyasztani fejenként egy jóféle sült kolbászt mustárral, puha kenyérrel és cseresznyepaprikával. A savanyúságosok is szép számmal megjelentek, hogy bemutassák a máshol még sosem látott termékeiket. Az embernek csak csorog a nyála a sok édes-ecetes tartósított finomság láttán. Például kifúrt ecetes sárgarépákat, vagy édes-pikáns módon eltett körtéket bizony nem ehet akárhol az ember.
|
További oldalak
A kolbászvonat egy nagyon ötletes attrakció - dícséret a kitalálójának! A kolbászokkal, hurkákkal megrakott kis vasúti kocsik egy alagútkemencén mennek keresztül és onnét távozván már meg is sültek. És akkor ejtsünk pár szót a rétesekről is. Itt soha nem látott mennyiségű rétesválasztékot láttunk. Persze a sok nehéz zsíros ételt szét kell csapatni valami édessel. Na mi ezekből már csak elvitelre vásároltunk. A képen látható meggyes-mákos változatnak például nem igen tudnék megnevezni egyetlen versenytársat sem. Egy megjegyzés azonban ide kívánkozik: Egy ekkora rendezvényen csak egyetlen kürtőskalácsos volt. Ki érti ezt?
Aztán vásároltunk is, méghozzá nem keveset. Vettünk magunknak, vettünk lefagyasztani, vettünk ajándékba is. Itt persze nem volt semmi sem olcsó, nem voltak akciós termékek, viszont nem valószínű, hogy például a dél-baranyai termelő portékájához máshol hozzá tudnék jutni. A végén természetesen megnéztük a Vasúttörténeti múzeumot is. Ez is egy olyan kiállítás, melynek feltétlenül rá kell kerülnie mindki bakancslistájára. A kiállítás és a fesztivál azt hiszem, hogy egy mindkettőjük számára gyümölcsöző szimbiózisban élnek - immár ötödik alkalommal. Jövőre feltétlenül visszajövünk! Disznóvágás Véreshurka Májashurka Egyéb hurkák Virslireceptek Disznósajt, svártli Friss kolbászok Füstölt kolbászok Egyéb kolbászok Külföldi kolbászok Szalámikészítés Felvágottak Pástétomreceptek Húskrémek, májkrémek Házi húskonzervek
Kocsonyaoldal Pogácsák, hájasok Káposztaételek Sonkareceptek Szalonnakészítés Szalonnás ételek Zsír és tepertő Malacreceptek Áruismeret Áruismeret Füstölt szalonna Karaj Pulykamell Erős Pista KagylókTovább: Főoldal Humoroldal, viccek Disznóvágás (index) |